Alapító Okirat
Az alapítvány módosított, és jelenleg hatályos alapító okirata:
A „Szentgál Kultúrájáért és Közhasznú Tájékoztatásáért” Alapítvány a Veszprém Megyei Bíróság 1992. szeptember 28-án kelt, PK. 60 274/1992/2. számú végzésével 427. sorszám alatt nyilvántartásba vette. Majd a 2000. június 30-án kelt, PK. 60 274/1992/14. számú végzésével elrendelte az alapítvány Közhasznúsági nyilvántartásba vételét. A „Szentgál Kultúrájáért és Közhasznú Tájékoztatásáért” Alapítvány kibővített kuratóriumi ülésén az alapítók az 1992. szeptember 10.-én, Szentgálon kelt alapító okiratot a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvényben foglalt követelményeknek megfelelően módosítják. Az eredeti szöveget nagymértékben megtartva, az alapítvány céljait bővítik, valamint a kuratórium üléseit évi, egy alkalomra szűkítik. A kibővített, vagy megváltozott szöveg dõlt betûvel olvasható. Tehát a módosított, és egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat a következõ:
Módosítva: 2005. július 29.
Szentgál község lakosai közül: Bontovics Csaba, Szentgál, Nyírőkert ltp.42.; Blednik István, Szentgál, Jókai u. 8.; Brenner László, Szentgál, Óvoda u. 18.; Csarmasz Sándor, Szentgál, Rákóczi u. 42.; Kovács F. Attila, Szentgál, József A. u. 53.; Molnár László, Szentgál, Jókai u. 26.; Nagy János, Szentgál, Vásártér u. 6.; Sass Lajos, Szentgál, Fõ u. 6.; Sófalviné Tamás Márta, Szentgál, József A. u. 44.; Südy Benő, Szentgál, Vörösmarty u. 35.; Südy Benőné, Szentgál, Vörösmarty u. 35.; Szathmáry Dénes, Szentgál, Óvoda köz 4.; Tobak Sándor, Szentgál, Ady u. 16. a község kulturális életének színesítése, a helyi hagyományok és értékek megörökítése és megõrzése, a lakosság széleskörű információval történő ellátása érdekében „Szentgál Kultúrájáért és Közhasznú Tájékoztatásáért” megnevezéssel alapítványt hoz létre.
1. Az alapítvány célja:
a./ A községben kiépült kábel-televíziós rendszer segítségével a helyi hagyományok, kulturális értékek bemutatása, megörökítése.
b./ A község és környékének nevezetességeit bemutató videó műsorok készítése.
c./ Kulturális örökség megóvása. A község kulturális és természeti értékeit is bemutató videó filmekbõl álló médiatár létrehozása.
d./ Rendszeresen jelentkező, közhasznú tájékoztatást nyújtó helyi televíziós műsor létrehozása, amely a lakosságot folyamatosan informálja a község társadalmi, kulturális életének eseményeiről, egyházi rendezvényekről, a községi önkormányzat és a polgármesteri hivatal munkájáról.
e./ A XX. és XXI. századi európai értékek megismertetése.
f./ A vállalkozói szellem erősítése.
g./ Helyi közhasznú információkat, hirdetéseket sugárzó képújság létrehozása, és üzemeltetése.
h./ Kulturális tevékenység. Irodalmi és közéleti kiadványok előállítása, kiadása. Irodalmi rendezvények szervezése és lebonyolítása, szerzői estek rendezése. Egyesületek, baráti körök, nyugdíjas közösségek részére ingyenes kulturális rendezvények felajánlása. A demokratikus közélet alakítását segítõ konferenciák szervezése és az ott elhangzottak kiadványokba szerkesztése, kiadása és terjesztése. Ifjúsági rendezvények szervezése és támogatása.
i./ Helyi témájú publikációk közreadása: - hagyományos módon, könyv és lapkiadás útján, valamint elektronikus formában (CD-ROM, DVD; Videó; Internet; stb.) egyaránt.
j./ Szerepet vállal a nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés területén. Elősegíti az etnikai, kisebbségi és hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének megteremtését.
k./ Környezetvédelem. Épített és természeti örökség védelme, részt vállal a műemlékvédelemből is.
l./ Együttműködik hasonló célú alapítványokkal, külön megállapodások alapján kormányzati szervekkel, önkormányzatokkal, illetve más hasonló célú intézményekkel, kapcsolatot tart hasonló külföldi alapítványokkal, intézményekkel.
Vállalkozási tevékenységet folytathat, de csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, s azokat nem veszélyeztetve végezhet. Gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt a létesítő okiratában meghatározott tevékenységére fordítja.
Közhasznú tevékenysége során olyan közfeladatot is ellát, amelyről törvény vagy törvény felhatalmazása alapján más jogszabály rendelkezése szerint, valamely állami szervnek vagy a helyi önkormányzatnak kell gondoskodnia. Ezen feladatátvállalási szerződések az alapító okirat részeként külön mellékletben találhatók. (1. és 2. sz. melléklet)
Az alapítvány a fenti célok mellett – vállalkozás keretében – az ehhez eszközül szolgáló kábel-televíziós rendszer üzemeltetését is elvégzi.
2. Az alapítvány jogi személy, feladatainak megvalósításában önálló.
3. Az alapítvány nyitott, ahhoz magánszemélyek és jogi személyek egyaránt csatlakozhatnak, amennyiben az alapítvány célkitűzéseivel egyetértenek.
4. Az alapítvány működése nyilvános.
5. Az alapítvány székhelye: Szentgál, Fõ utca 11.
6. Az alapítvány indulóvagyona, az alapító tagok által befizetett 6.500-Ft. összegû hozzájárulás.
7. Az alapítvány működése:
Az alapítvány legfőbb döntéshozó, valamint az alapítványi vagyont kezelő szervezete a kuratórium. A kuratórium dönt az alapítvány céljára rendelt vagyon felhasználásáról, az átmenetileg szabad pénzeszközök értékállóságának megőrzéséről gondoskodni köteles. A kuratórium gondoskodik az alapítványi célok végrehajtásának feltételeirõl, a kábeltelevíziós hálózat karbantartási, felújítási munkálatainak elvégeztetéséről.
Az alapítvány éves bevétele meghaladja az ötmillió forintot, ezért az Alapító a vezetőszervtől elkülönült felügyelõ szervet hoz létre. Az alapítvány felügyelő szerve a Felügyelő Bizottság,
amely 3 főből áll. A Felügyelő Bizottság tagjait határozatlan időre az Alapító kéri fel. A Felügyelő Bizottság tagjai indokolt esetben visszahívhatók. A Felügyelő Bizottság ügyrendjét maga állapítja meg., amely nem lehet ellentétes az alapító okirattal. A Felügyelő Bizottság tagjai a következõk:
Pergel Ernőné (Szentgál, Ady u. 30.)
Mohácsy Zoltánné (Szentgál, Hunyadi u. 12.)
Bordács Sándorné (Szentgál, Malom u. 21.) szám alatti lakosok,
Nem lehet a felügyelő szerv elnöke vagy tagja, illetve könyvvizsgálója az a személy
a./ aki a vezető szerv elnöke, vagy tagja,
b./ a közhasznú szervezettel a megbízatásán kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik,
c./ a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásából részesül — kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehetõ nem pénzbeli szolgáltatásokat —, illetve,
az a)-c) pontban meghatározott személyek hozzátartozója.
A Felügyelő Bizottság tagjai tiszteletdíjban, illetve költségtérítésben nem részesülnek. A Felügyelő Bizottság tagjai megbízásukat az alapító okirathoz csatolt nyilatkozatuk értelmében vállalják. (3. sz. melléklet)
A Felügyelő Bizottság szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal ülésezik.
Az ülések összehívását a Felügyelő Bizottság bármely tagja írásban kezdeményezheti. A tagokat a napirend közlésével az ülésnap előtt legalább nyolc nappal írásban értesíteni kell.
A Felügyelő Bizottság határozatképes, ha tagjainak többsége jelen van. A határozatképtelenség esetén a megismételt ülést — azonos napirendi pontokkal — legalább nyolc napos időközzel kell kitűzni.
A Felügyelő Bizottság tagjait egyenlő jogok és azonos kötelezettségek illetik meg, így különösen: jogosult az Alapítvány működését és gazdálkodását ellenőrizni, jelentést, tájékoztatást, illetve felvilágosítást kérni az Alapítvány Kuratóriumától, illetve munkavállalóitól, az Alapítvány könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja. A Kuratórium ülésein tanácskozási joggal részt vehet, jogszabálysértés, vagy súlyos mulasztás esetén köteles a Kuratóriumot tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni.
A Felügyelő Bizottság ülései általában nyilvánosak.
A Felügyelő Bizottság üléseiről sorszámozott jegyzőkönyvet készít, határozatait ugyancsak sorszámozza.
A jegyzőkönyv tartalmazza: az ülés helyét, idejét, a jelenlévő tagok, meghívott személyek és a jegyzőkönyvvezető nevét, a napirendet, a hozzászólásokat, az érdemi határozatokat és azok hatályát. A jegyzőkönyvet úgy kell vezetni, hogy abból az érdemi döntést támogatók és ellenzők számaránya megállapítható legyen. A Felügyelő Bizottság bármely tagja jogosult jegyzőkönyvbe foglaltatni neve feltüntetése mellett a döntésre leadott szavazatát. A jegyzőkönyvet a Felügyelő Bizottság ülésén a résztvevő tagok aláírják.
A Felügyelő Bizottságban betöltött tagság megszűnik:
- visszahívással,
- lemondással, elhalálozással,
- a törvényben meghatározott kizáró ok bekövetkeztével.
8. Az Alapítvány kezelõ szerve: a Kuratórium, melynek létszáma 7 fõ. A Kuratórium tagjai megbízásukat az alapító okirathoz csatolt nyilatkozatuk értelmében vállalják. (4. sz. melléklet)
A kuratóriumnak 1 elnöke, 1 titkára, 5 tagja van.
Az Alapítvány Kuratóriumának tagjai:
Molnár Péter elnök (Szentgál, Jókai u. 4.)
Pordánné Purger Györgyi titkár (Szentgál, Malom u. 66.)
Csarmasz Sándor alapító tag (Szentgál, Rákóczi u. 42.)
Garai György tag (Szentgál, Hunyadi u. 55.)
Molnár László alapító tag helyett, Szalai Balázs tag (Szentgál, Ady E. u. 21.)
Südy Benő alapító tag (Szentgál, Vörösmarty u. 35.)
Tamás Gyula tag (Szentgál, Petőfi u. 10.)
A Kuratórium tevékenységét fizetség nélkül végzi.
9. Az alapítványi kuratórium működésének szabályai:
A kuratórium ülése nyilvános. A kuratórium üléseit az elnök vezeti. A kuratórium elnökét és titkárát a kuratórium tagjai választják. Az alapítvánnyal kapcsolatos minden döntést a kuratórium hoz meg. A kuratórium üléseit évenként egyszer tartja, de szükség szerint bármikor összehívható. A kuratóriumot az elnök hívja össze, a meghívóban közölve a napirendet. A meghívót a tervezett kuratóriumi ülés elõtt legalább 8 nappal előbb kell kiküldeni. A kuratórium határozatképes, ha a kuratórium ülésein a kuratóriumi tagok több mint fele jelen van.
A kuratóriumi elnök előterjesztése alapján döntéseit, határozatait 50% plusz 1 fő szavazati aránnyal hozza meg a kuratórium. A kuratórium üléseiről jegyzőkönyvet kell vezetni, amely a kuratórium titkárának feladata. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a kuratórium döntéseinek tartalmát, időpontját és hatályát, illetve a döntést támogatók és ellenzõk számarányát (lehetőleg név szerint). A kuratórium döntéseit az érintettekkel postai úton, levélben közli és a szentgáli Kábel Tv Képújság c. műsorában, nyilvánosságra hozza. Az alapítvány minden közérdekű adatát közli a www.szentgaltv.hu weboldalon. A kuratórium döntéseinek végrehajtásáért az elnök a felelõs. Az alapítvány működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba, -előzetes bejelentés alapján -, minden érdeklődő betekintést nyerhet, és saját költségére másolatot készíthet.
A bankszámláról való utalványozáshoz, készpénz felvételéhez egyidejűleg két személy aláírása szükséges. A kuratórium elnökének, titkárának és tagjainak megbízása határozatlan időre szól.
Az alapítvány a kuratórium által elfogadott éves munkaprogram alapján működik. A kuratórium minden évben közhasznúsági beszámolót készít, vagy készíttet s azt a szervezet éves beszámolójának jóváhagyása után, -de legkésőbb május 31.-ig- az alapító okirata szerinti tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adataival a Veszprém Megyei NAPLÓ oldalain nyilvánosságra hozza. A közhasznúsági jelentés elfogadása a Kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik.
10. Az alapítvány képviselete:
Az alapítványt annak elnöke és titkára képviselik.
11. Az alapítvány jegyzése:
Az alapítvány jegyzése akként történik, hogy az alapítvány elnöke az alapítvány képviseletében a kézzel, vagy géppel előírt, előnyomott vagy előnyomtatott alapítványnév alá teljes nevét írja.
12. Az alapítvány idõtartama határozatlan.
13. Az alapítvány megszűnik, ha az alapítványi cél megvalósulása az alapítástól eltelt időben megváltozott körülmények miatt nem lehetséges.
14. Az alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, pártoktól független és azoktól anyagi támogatást nem fogad el, és azoknak nem is nyújt. Az l997. évi CXLIV. törvényben, továbbá az 1997. évi CLVI. Törvényben, ill. a közhasznú társaságra vonatkozó egyéb jogszabályba foglalt kizáró ok nem állhat fenn, az összeférhetetlenségi rendelkezéseket betartja.
Az alapító okirat a Veszprém Megyei Bíróság által történő nyilvántartásba vétellel válik érvényessé.
Az alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben a módosított 1957. évi IV. tv. /Ptk./ rendelkezései az irányadók.
Az Alapító Okirat az alábbi mellékletekkel együtt teljes és érvényes:
2. Feladatátvállalási szerződés Szentgál Község Önkormányzatával.
3. A Felügyelő Bizottsági tagok elfogadó nyilatkozatai (3db)
4. A kuratórium tagjainak, tagságot és tisztséget elfogadó nyilatkozatai. (7db)
Szentgál, 2005. július 29.
Az alapító okirat módosításával egyetértve, mint akaratunkkal egyezőt aláírjuk:
Alapító tagok:
Bontovics Csaba Szentgál, Nyírőkert ltp.42.
Blednik István Szentgál, Jókai u. 8.
Brenner László Szentgál, Óvoda u. 18.
Csarmasz Sándor Szentgál, Rákóczi u. 42.
Kovács F. Attila Szentgál, József A. u. 53.
Molnár László Szentgál, Jókai u. 26.
Nagy János Szentgál, Vásártér u. 6.
Sass Lajos Szentgál, Fő u. 6.
Sófalviné Tamás Márta Szentgál, József A. u. 44.
Südy Benő Szentgál, Vörösmarty u. 35.
Südy Benőné Szentgál, Vörösmarty u. 35.
Szathmáry Dénes Szentgál, Óvoda köz 4.
Tobak Sándor Szentgál, Ady u. 16.
Tanúk:
Név: Lakcím:
Klepeisz László Szentgál, Táncsics u. 19.
Szalai Balázs Szentgál, Ady u. 21.
| < Előző |
|---|


























